HTML

Így színes a világ

Kreatív emberek, akik egy kicsit más szemszögből nézik az életet. Ötletelők, akik új megvilágításba helyezik a hétköznapi tevékenységeket. Emberek, akik úgy segítenek, hogy közben maguk is jól érzik magukat, úgy szórakoznak, hogy közben másoknak is hasznára válnak. Vagy egyszerűen csak van egy újszerű gondolatuk. A világ tele van jó pofa dolgokkal. Én meg szemezgetek belőle.

Friss topikok

Linkblog

2011.11.04. 10:00 H. Orsi

A Házaspárok útja a Hegyalján

Címkék: összetartozás zemplén házaspárok útja bodrogolaszi

Érdemes időnként megállni egy pillanatra, elszakadni a mindennapok mókuskerekétől, és rápillantani életünkre, a hozzánk közel állókhoz fűződő kapcsolatunkra.
A Házaspárok útja katolikus közösségek együttműködésével jött létre a Hegyalján, Bodrogolasziban. a Lónyai kastély parkjában található, a kápolnától induló és ide visszavezető másfél kilométer hosszú - részben - erdei sétaút 15 állomást érint, melyek a házasság fontos eseményeit, feladatait, nehézségeit és korszakait jelenítik meg.
A Jakab Gábor által készített táblákon látható képek, a szentírási idézetek, feladatok ösztönzést adnak arra, hogy a párok életük egyes mérföldkövein elgondolkodjanak és beszélgessenek egymással.
A házaspárok útja szabadon látogatható, érdemes beiktatni, ha egy zempléni túra alkalmával erre járunk, vagy ha házassági évfordulóra, vagy csak szeretetünk kifejezésére meglepnénk a kedvesünket egy bensőséges sétával.


 

Szólj hozzá!

2011.11.02. 09:45 H. Orsi

Tárd ki a házad ajtaját

Címkék: közösség önkéntesség jótékonykodás lépj be az otthonomba

Tavasszal Amerikában jártam, és a csodálatos túrák élménye mellé néhány remek gondolatot is gyűjtöttem a jótékonykodás, önkénteskedés témájában. Mindig is úgy tűnt nekem, hogy az USA-ban valahogy erősebb az adományozás, önkéntesi tevékenység, közösség építő munka szelleme. Amerikai barátnőmmel beszélgetve az eltérő történelmi háttérre vezettük ezt vissza, egyben párhuzamot vonva az egyéni és csapatsportok eltérő mértékű kedvelésével, de ezt most nem fejtem ki bővebben, kanyarodjunk inkább vissza az alapgondolathoz.

Az amerikai iskolák, csak úgy, mint a magyarok, a legtöbbször nem bővelkednek pénzben. Egyszerű adománygyűjtés helyett találták ki, a „Lépj be az otthonomba” rendezvényt. Évente egyszer, egy adott napon, néhány ember megnyitja a házát, és csekély belépti díj ellenében bárki bemehet, és körülnézhet nála. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni, a befolyt összeg pedig az iskola pénztárát gazdagítja.

A kivitelezésben, plakátok elkészítésében, jegyárusításban, a látogatók kalauzolásában és megvendégelésében önkéntesek segítik a rendezőket és a házigazdákat.

Van, aki csak az iskola javára adakozva veszi meg a belépő jegyet. Mások, akiket érdekel az építészet, lakberendezés, szívesen veszik a lehetőséget, hogy kész „alkotásokat” tekinthetnek meg. Aki pedig építkezés, vásárlás, felújítás előtt áll, annak kifejezetten jól jöhet, ha több megoldást, ötletet, hangulatot is végignézhet, mielőtt belevág saját enteriőrjének kialakításába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Green CNY blog

Szólj hozzá!

2011.10.31. 22:07 H. Orsi

Teatasak csillagok 2.

Címkék: ötletek kreativitás teatasak

Csak egyetlen hajtással több, mint az alapminta, és máris egészen más csillagok születnek.

Szólj hozzá!

2011.10.29. 21:14 H. Orsi

Blindekuh éttermek Svájcban

Címkék: étterem vakok blindekuh

Jelképes szembekötősdi, avagy étkezési élmények vaksötétben

 

 

 

 

 

Az alapötlet: segíteni a vakok és a látók kapcsolatát, emellett így a vakok számára kitűnő munkahelyeket is kínálhatnak. Dióhéjban: az „étterem sötétben” a svájci Blind-Liecht Alapítvány vállalkozása. Az alapítvány célja megmutatni a látóknak, milyen érzés vakon élni, és milyen gondokkal, nehézségekkel, problémákkal szembesülnek vak embertársaik. A többi között azzal, hogy nem láthatják, mit esznek, legföljebb az étel illata alapján azonosítják azt, amit a tányérjukra helyeznek. Az evés módja, technikája is más, mint a látók esetében – csakis az érzékeikre hagyatkozhatnak. Azért, hogy a látók az étterem sötét világában el ne tévedjenek, az ott dolgozó vakok és gyengénlátók segítik őket az eligazodásban. Az első blindekuh-éttermet 1999. szeptember 17-én nyitották meg Zürich-Seefeld egyik valamikor kápolnájában; 2005 elején hasonló nyílt Bázelben. A vendéglátás mellett a „semmit sem látó” vendégeknek a vakok különféle kulturális élményeket, felvilágosító szemináriumokat is kínálnak – persze a sötétben. A blindekuh-éttermet, megvalósítóit különféle díjakban, kitüntetésekben részesítették: megkapták a zürichi nőegylet szociális és kulturális díját, a Lilienberg vállalkozói és innovációs díjat, valamint a londoni Social Innovations Award és az Institute for Social Innovations elismerését.

(Forrás: Natursziget)

Szólj hozzá!

2011.10.26. 22:46 H. Orsi

Kunst im Dorf

Címkék: közösség művészet kreativitás

Végy egy kisebb falut, kapd a nyakadba a lábat, és kopogj be minden házba.

Kérdezd meg, van-e valaki, aki játszik valamilyen hangszeren, és szívesen kamarazenélne.

Így kezdődik egy „tündérmese”.

A folytatásból aztán kiderül, hogy az emberek nem csak hangszeren játszanak, hanem festegetnek, ékszert készítenek, csodás rongyszőnyegeket szőnek, titokban verset írnak vagy baletteznek is. És van, aki mindebben meglátja a fantáziát, és azt mondja, miért ne mutatnánk meg mindezt egymásnak és a nagyvilágnak?

Valahogy így született az első Művészet a faluban rendezvény a német Oberheimbachban. Először csak önmaguk örömére mutatták be a falu lakóinak alkotásait, s egymást szórakoztatták a közösségből kikerült előadóművészek, de nagyon hamar szárnya kapott a hír, s mára már egész Németországból érkeznek látogatók a nyaranta megrendezett két napos rendezvényre, ahol még mindig szigorúan érvényes a szabály: csak a falu (volt vagy jelenlegi) lakóinak alkotásai, illetve előadóművészei kápráztatják el az idelátogatókat.

 Kunst im dorf.JPG

Szólj hozzá!

2011.10.24. 15:13 H. Orsi

Teatasak csillagok 1.

Címkék: kreatív teatasak

Igaz, még csak október van, de ha továbbra is úgy szalad az idő, mint az elmúlt hónapokban, akkor egy-kettőre itt a december vége.
Ha minden összejön, az idén Kínában ünneplem a karácsonyt a fiammal. Ez persze felvet néhány kérdést – többek között azt, hogyan oldom meg az igazi, családi karácsonyi hangulatot. Micsoda kérdés, hát karácsonyi dekorációval. Amit biztosan ott is beszerezhetnék, de bőven van még idő az elkészítésre is.
A csomagolást is figyelembe véve két dimenzióban gondolkodom. És csillagokban. És vidám színekben. A megoldás pedig itt gyűlik a polcon, a hátam mögött. Teatasakok. Ami a legjobb, hogy egyetlen hajtogatási mintával is számtalan különböző darab születhet.
 

Szólj hozzá!

2011.10.19. 09:34 H. Orsi

Trivia és szomszédolás

Címkék: közösség társasjáték szomszédolás

Ausztráliában élő bátyámmal skype-oltam éppen, amikor egy „Bocs, megjöttek a szomszédok a szokásos hétvégi rejtvényfejtésre!” üzenettel hirtelen faképnél hagyott.
Utólag persze visszatértünk a témára, mert nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. Elmesélte, hogy az újság vasárnapi számában mindig van egy kvíz, ami, a Trivia nevű társasjátékhoz hasonlóan, a legkülönbözőbb témakörökből válogatja össze a kérdéseket. Azt szokták vasárnap esténként közösen megoldani. Mivel mindenben senki nem lehet tudós, viszont valamihez mindenki ért, így aztán a gyerekektől a legidősebbekig mindenki hozzájárul a kérdések megválaszolásához, és közös a sikerélmény is. Ráadásul a rendszeres közös játék még a szomszédokat is összekovácsolja.
Ott, a hegyek között, ahol 10-(20-30) km-es körzeten belül mindenki szomszédnak számít, fontos, hogy ismerjék egymást és tudjanak egymásról, ha baj van, vagy örömhöz kell társaság. Nálunk, ahol legtöbbször egymás nyakán élünk, mindenki inkább korlátokat épít, hogy megőrizze a saját kis életterét. Pedig szomszédolni jó. És lám, ilyen egyszerű is.


(A Trivia kedvelt magyar „változata”, a Honfoglaló, nálunk a családi rendezvények kedvelt elfoglaltsága volt egy időben. A felnőttek az egyik szobában beszélgettek, a fiatalabbja meg a másik szobában, a képernyő előtt gyűlt össze, és egymást túlkiabálva ontották a válaszokat, és izgulták végig a játékot.)


Szólj hozzá!

2011.10.14. 07:34 H. Orsi

Láss, ne csak nézz

Címkék: szolidaritás hajléktalanok lépjen be a nappalimba

Ismerjük meg a másik oldalt is. Vagy legalább egyetlen pillantást vessünk rá, mielőtt véleményt mondunk.

 

Szólj hozzá!

2011.09.27. 07:00 H. Orsi

Mit hoz neked 2012?

Címkék: naptár ezoterikus számmisztika 2012 kalendárium feng shui legendárium

2012- A Jövő Legendáriuma - Ezoterikus és Üzleti Kalendárium
Kismamáktól nagymamákig, cégvezetőktől a hálózatépítőkig -.azoknak, akik egy kis plusz energiát, praktikát akarnak 2012 minden napjára, az önkibontakoztatásukért :)
A naptár kalendárium és határidőnapló is egyben. 17 szerkesztői témát ölel fel, amelyek a mindennapi gondjaink megoldásában segítenek – csupán azzal, hogy a rálátást a dolgokra más nézőpontból világítják meg. 400 oldalon jelenik meg, van benne hely a napi programoknak, ötleteknek, határidőknek. A nevek jelentése, a hónapok számmisztikai rezgései (hogy melyik tulajdonságainkat erősíti az adott időszak) – és napi pár szavas iránymutatók is vannak benne, külön kis hellyel, ahol mindenki kiszámolhatja a saját születési rezgései alapján azt, hogy mit tegyen, vagy mit nem tegyen ezen a napon. Minden tartalom, a Felemelkedés jegyében íródott!!

Ezoterikus, mert a belső hangunkat, a lélek hangját vetik papírra a szerkesztők (vagyis a lelkiségünk, a lelkiismeretünk, belső titkaink megnyilvánulásai ezek a jó tanácsok).
Az anyaság, a gyermeknevelés kérdései, a Vonzás Törvény, a számmisztika, a gyógynövények, apró mágiák, a Feng Shui, a párkapcsolat (és annak javítása), a gyógyítás, öngyógyítás, az önismeret, önmegismerés, karrier – pénz – siker, az asztrológiai-asztrozófiai előrejelzések és hogy 40 év felett is van élet, sikerek és szerelem - ezek a legkiemeltebb témák…

Üzleti, mert minden szerkesztőnk a saját „üzletét” is építi a fizikai világban, persze nem a mások letarolása, hanem a pozitív gondolkodás és az „ezoterikus üzlet” építése áll a központban – ezért, már működő praktikáikat is átadják az olvasónak.
Ide tartozik, a pénz, a karrier építés, a saját üzlet indítása, az online üzlet, a gyermekek pénzügyi nevelése, és az is, hogyan lehetünk sikeresek, akár több gyerek mellett is.

A Kalendárium különleges négyzet alakú formátumban jelenik meg, mérete: 19x19 cm
- A négyzet, a négy elemet szimbolizálja – és a szilárd alapokat az élethez. A teremtett, érzékelhető világ teljességét, tökéletességét és harmóniáját.
- A 19-es a Nap száma – jelenti a tüzet, az otthon melegét, a családot, a boldog párkapcsolatot, a sikeres üzleteket és kapcsolatokat.

A Naptárban, különleges ajánlatokat, kedvezményeket és ajándékokat is elhelyeztünk a vásárlók számára!! Október 6-ig rendelőink wellness hétvégét is nyerhetnek.
A megrendelésről itt olvashatsz.

Szeretettel: Mátyás Anita
 

Szólj hozzá!

2011.09.23. 07:00 H. Orsi

Pozitív nap

Címkék: környezetvédelem fenntarthatóság pozitív energia

A Föld nem a miénk, csak kölcsönkaptuk! Tegyünk érte, hogy ugyanúgy - vagy akár még jobb állapotban - adhassuk vissza, ahogy megkaptuk.

Fenntarthatóság, avagy a felelősségvállalás = pozitív energia

Szólj hozzá!

2011.09.22. 08:30 H. Orsi

Veled vagyok

Címkék: halál együttérzés

Haláleset. Megdöbbenés. Értetlenség. Légüres tér.

Gyorsan terjedő hír. Részvétnyilvánítások. Szavakon túl mutató ölelések. Együttérzésről biztosító levelek, telefonok. Barátok, akik gyakrabban csörögnek rád. Ismerősök, akik felajánlják a segítségüket. És egy szomszédasszony, aki két hétig mindennap tálcán hozza a vacsorát, hogy biztosan egyél is valamit.

Szólj hozzá!

2011.08.05. 07:00 H. Orsi

Kukoricadara puding vodkás aszalt szilvával

Címkék: születésnap aszalt szilva kukoricadara homokozóforma

Nemrég születésnapos barátnőmet vártam, és az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy jó lenne valami tortával is kedveskedni neki. Sütni ugyan már nem volt idő, de azért bekukkantottam a hűtőszekrényembe, mégis milyen alapanyagok állnak rendelkezésre.
Így született meg a vodkás aszalt szilvával dúsított kukoricadara puding.
Az alkoholizáló aszalt szilva még a legutóbbi aszalt szilvás vodka készítéséből maradt, és azóta vár "újrahasznosításra”. A kukoricadara tejjel főzve, kevés cukorral édesítve igazi finomság mindazoknak, akik nem a tömény édességeket kedvelik.
Az már csak hab a tortán, hogy Anyukám találmányát alkalmazva, a pudingot egy óriás homokozóformába töltöttem, így egy mosolygó napocskával köszönthettem az ünnepeltet.


 

Szólj hozzá!

2011.08.03. 07:00 H. Orsi

Segíts magadon, Isten is megsegít

Címkék: kreatív peru képeslap önkéntesség rotary klub

A képeslap készítés még mindig egyike a „semmiből valamit” elv remek alkalmazásának.

Egy kis papír, egy kis ragasztó, egy kis cérna, kevés eszköz – és sok-sok fantázia és türelem szükséges hozzá. Az eredmény pedig csodás alkotások sorozata lehet.

Valószínűleg ez az elv vezérelte a Rotary klubot is, amikor Peru egyik szegény és elmaradott falujában az egészségügyi és oktatási segítségnyújtáson túl egy képeslap készítő műhelyt is létrehoztak. A helybeli asszonyok munkái az interneten megtekinthetők, és online is megrendelhetők. A bevétel pedig a közösség életkörülményeinek jobbítását szolgálja.

Nézd csak, milyen szép alkotások születnek!

 

 

 

 

 

 

 

 

(A kép a szervezet weboldaláról származik.)

Szólj hozzá!

2011.07.14. 07:00 H. Orsi

Bögrecsere

Címkék: emlék party bögre

Akik ismernek, tudják, hogy jó néhány bögrém van odahaza. A jól sikerült utazásaimról rendre hazahozok egyet-egyet, a többit meg a fiam, a barátaim ajándékozták nekem. Reggelente, mielőtt nekiállok reggelizni, végignézek a gyűjteményemen, és eldöntöm, éppen melyikből esne legjobban egy jó tea.
Minden bögrének egyénisége van, mindhez tartozik egy mese. Nálam senki nem mondhatja azt, hogy neki mindegy, melyikből iszik. Tessék egy kicsit elcsendesedni, befelé fordulni, és meghallani a megfelelő bögre hívó hangját!
Bögrét persze nem csak adni lehet, hanem kapni is. Sőt a legjobb, ha mindkettő egyszerre történik. Feldobhatjuk a baráti összejövetelt, ha a meghívón jelezzük, hogy mindenki hozza el magával egyik kedves bögréjét. Az est folyamán aztán a bögrék tulajdonost cserélnek – ki-ki kiválaszthatja a neki legjobban tetszőt, de akár sorsolhatjuk is. A bögrék hazatérnek új otthonukba, és egész biztosan sokáig eszünkbe juttatják majd azt a bizonyos, remek hangulatú partit.

Szólj hozzá!

2011.07.12. 07:00 H. Orsi

A zene ünnepe

Címkék: program zene ünnepe

Igaz, hogy már jó három hete volt, de a lelkesedés meg az ötletelés azóta is megmaradt.
A Zene Ünnepe egy nemzetközi rendezvény, melyet 1982-ben, Franciaországban tartották először, azzal a céllal, hogy zenével köszöntsék a nyár első napját. Mára már nemzetközi méretűvé vált: több mint 100 országban rendezik meg június 21-én.
Idén először, Sárospatak is bekapcsolódott. A nap folyamán, különböző időpontokban és helyszíneken utcai „örömzenészek” szórakoztatták az arra járókat. A Várnegyedben a zeneiskola fiatal tehetségei muzsikáltak, a fő utca egyik belső udvarában rock szólt, a Hild téren középkori dallamok csendültek fel furulyán abban a másfél órában, amikor én sétáltam a városban.
Este pedig, a Művelődés Háza előtti téren a város önszerveződő zenekarai szórakoztatták a hallgatóságot és önmagukat.
Ráfért ez a kis újdonság a városra. Egy kicsit megmozgatta, kicsalogatta az embereket, életet vitt a 6 óra után szinte már teljesen kihalt utcákra.
Leültem egy kicsit beszélgetni a szervezővel, s az emberek érdeklődésén felbuzdulva mindjárt neki is álltunk ötletelni, hogyan lehetne jövőre még több embert bevonni. A kapualjba kiálló gitáros, a szökőkút szélén üldögélő szájharmonikás épp úgy belefér a képbe, mint a további rétegeket is megmozgató süteményverseny. Álmok, amik valóra válthatók!

Szólj hozzá!

2011.07.05. 07:00 H. Orsi

Takarítsunk a folyón!

Címkék: környezetvédelem hulladékgyűjtés river clean up day

A környezetvédelem nem csak hatalmas beruházásokban, nagy terjedelmű folyamatokban valósítható meg. Már azzal is a mikrokörnyezetünket védjük, ha nem dobáljuk el a kiürült PET-palackokat, hanem elbandukolunk vele a legközelebbi szemetesig.

Vagy ha összeállunk egy csapatba, és közösen megtisztítunk egy-egy területet azoktól a hulladékoktól, melyeket nálunk kevésbé környezettudatos embertársaink "felejtettek" itt-ott.

Ausztráliából hallottam először az évente megrendezett River Clean Up Day-ről, azaz Folyó takarító napról, amikor egy csapat lelkes ember vízre száll, és egy-egy folyószakaszon végigevezve, a vízen úszó összes szemetet, jobbára üdítőitalos palackokat, kihalász, bezsákol, és a megfelelő helyre - azaz hulladékgyűjtő konténerekbe – továbbít.

Az interneten rákeresve aztán láttam, hogy az Egyesült Államok számos államában, de Brazíliában és Dél-Afrikában is vannak lelkes emberek és szervezetek, akik évente egyszer nekivágnak, és megtisztogatják egy-egy tó vagy folyó partjait és vízfelületét.

Persze nem csak az év egy adott napján, szervezett keretek között tehetjük meg ezt. Bátyám, aki Ausztráliából hazalátogatva egyik nyáron részt vett a kenutúránkon, egész nap ide-odacikázott a kenujával a Tiszán, és estére két nagy szüretelőzsákot teleszedett palackokkal. Ráadásul az első óra végére már beindult a nemes versengés is, ki tud több palackot kihalászni a vízből. Hiába a jó ötlet ragadós, és a versenyszellem sem kutya!

 

River Clean Up Day Ausztráliában...

  

 

...és a Tiszán

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2011.07.03. 07:00 H. Orsi

Öltözz be, ingyen bejöhetsz!

Címkék: utazás fesztivál középkori vásár

Szeptemberben, egy kedves egyetemi barátnőm meghívására Bécsben töltöttem egy pár napot. A fő attrakció azonban az eggenburgi középkori fesztivál volt.

A várfallal körülölelt városkában évente megrendezik ezt az eseményt. (Amúgy Ausztria-szerte egész évben számos ilyen középkori fesztivált találhatnak az érdeklődök.) Az árusok, a mutatványosok, a rendezők természetesen mindannyian korhű ruhában vannak, s három napig ott élik az életüket a falak tövében felépített sátorfalukban.

A rendezvény belépti díjas, de aki középkori ruhában érkezik, azt kapupénz fizetése nélkül beengedik. Így aztán a múlt legyőzi a jelent. A nyüzsgő tömegben alig akad, aki modern ruházatot visel, annál több viszont a sok szellemességgel és fantáziával összeállított, régi korokat idéző öltözék.

Persze a vásárban is kaphatók középkori ruhadarabok, úgyhogy akinek nincs fantáziája, viszont van pénze – vagy egyszerűen csak szereti a szép darabokat -, az helyben is beszerezheti magának a következő vásári forgatagra szánt ruhadarabokat.

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2011.07.01. 07:00 H. Orsi

A kezdetek

Címkék: utazás ötletek

Még a 70-es évek végén történt, hogy utazgatás közben kezdtem rácsodálkozni a számomra újdonságnak tűnő, érdekes ötletekre. Az első élményeim a szupermarketek árukihelyezéséhez kapcsolódtak - amelyek azóta persze már régen nálunk is ismertek, és használatosak. Ez is mutatja, hogy a jó ötletet érdemes felismerni, átgondolni, és a saját körülményeinkhez igazítva alkalmazni.

Bár nem lett belőlem ötletárus, ahogy 17 évesen terveztem, most mégis az a célom, hogy másokkal is megosszam mindazt az érdekes kezdeményezést, amit jártamban-keltemben összeszedek. Nem kell a kereket újból és újból feltalálni. Elég, ha használjuk -  vagy továbbfejlesztjük!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása